tízen vagyunk a vagonban.
egy férfi felszáll Debrecen állomáson.
felharsan a halálhörgés - mindenki feszült.
...
a feje fölé hajolva, arcom az ő arcával egy vonalban. görcsroham. a verejték a homlokán, a szájából kibuggyanó nyál, a feje alatt folydogáló vértócsa groteszk látványt nyújt a késő délutánon. az emberek fölénk tornyosulnak, mintha eddig sohasem lettek volna ennél nagyobbak. mindenki látni akar.
kinyitja a szemét, mered a semmibe, a szája megfeszülve, nem eszmél. keresi a szemem folyton mozgó íriszét, kutatja a legbenső énem, titkolt személyem. csak vagyunk így, szótlanul, egymás szemébe bámulva.
az idő megállt egy pillanatra.

a fájdalom és boldogtalanság keserédes alkoholként árad szét a testemben.
megszállottként, lassan csepegtetve fertőzöm ezzel a társadalmat.

.nem tudom pontosan, hogy az élettől kaptam több pofont vagy anyámtól.

miért viseled ezt a hülye ember jelmezt?

önmagát mardosó Skorpiók közt

barbár a saját sebeit nyaló Oroszlán.

esti homályban az 508-as szoba ági vészjósló rikácsolásától hangos. ricsi vállára feküdve elsírja az életét, mindkettejük a cigarettafüst ködébe vész. a kilométerekre lévő utcalámpák és közemberek lakásának fénye sejtet némi képet a világból.
whiskeytől megrészegülve a szoba másik felén ülve azon gondolkodom, meddig kell még maradnom és ezt hallgatnom.

"ez az ország olyan abszurd, ha Kafka élne, állampolgárságot kérne "

őszintén hazudni.

Első rész

Ott vannak kinn.
Fehér ruhás fekete fiúk játszadoznak a folyosó végén, aztán gyorsan föltörlik, amíg odaérnek.

1 év

" [...] álmomból arra riadtam, már elhagytuk Szolnokot. Még mindig úton vagyunk Pest felé... Érkezésünk után felkísér ebbe a lepukkant drogtanyába. Felszáll a hatvannyolcas buszra, hogy elérje a legkorábban induló vonatot... Elvesztem anyám mélybarna szemeiben. Benne fáradtság, megbánás, fájdalom és reménytelenség. a végtelen üressége rabul ejt. Még mindig bűntudatom van az élete miatt."

kisherceget olvasni hans zimmerre hajnali egykor.
ez az élet.

országunkra eresztve a Cinizmus, Közöny és Közönségesség

vadállatként pusztít. szemem üveges lett.

a világot egy szemüvegen keresztül láttam.

-mígnem valaki levette azt,

mert úgy akart látni, mint én.

a világot világtalanként szemlélni:

a számból kikívánkozó Szavak hadát

már csak diktatúrával lehetne elnyomni.

…

leengedik a Vörös Függönyt.

felhangzik a Vastaps.

04.22.

egy perc néma csend...

az egy percet sem élt csendért.

messze, távolra el egy nyakig gombolt kockás ingben.

az átható tekintet a szívemig hatolt, megbénítva azt.
az eddigi összes gondolat már csak emlékfoszlányként él.
apró darabokra törtem akár a tükör a padlón
és minden a kukában hever.
Ő is.

egy év után sem hagy nyugodni
hogy akkor
ott
elvesztem a sikertelenségemben.

nyár. bohó tizenhét évesként az alkohol elvette az eszünk,

és egy harmincas férfival szórakoztunk a vár melletti padoknál.

hatalmas kezeivel simogatott minket, egész sármos volt.

hajnali háromkor még fürkésztük a hullócsillagokat. mi is közülük valóak voltunk.

jól érezte magát, őrültnek tartott és csak nevetett.

aztán tárcsázott egy számot, hazavitt.

anyám fél ötkor kelt.

..ér-e bármit a tehetség, ha nincsenek érzéseim?

még sem szólaltál: nincs idő.

mikor 

a kezünk ráncos lesz, a hajunk őszbe fordul;

romokban áll a Föld, a gyermekek éheznek.

és minden élet kihuny majd:

tudod, hogy nincs bocsánat

tudod én átölelném az egész világot, ha volna olyan.
tudod én a fejedbe látok, és elolvasom, ami benne van.

                                                 B.Z.

"..és megint vele. mindig csodáltam, mire képes az ember az elméjével. aztán hajnali négykor beállít, vizsga előtt két órával, hogy beszélgetni akar. a szobatársak naivitása és az izgalom elragadott. az ötödiken rávág az ágyra, bekapcsol valami értelmetlen sorozatot, mert szórakozni akar, unatkozik, meg amúgy is be van tépve és hiányoztam neki. persze a csajára nincs szüksége. undorodom tőle, mégis unottan hagyom magam."

a züllött blahaluhza téri lebujban az elszáradt nyírfáról kezdünk beszélgetni a pultossal, aki igazából rohadt okos, csak nem volt lehetősége továbbtanulni. a partnerem egy tajparaszt, sznob pöcsfej, aki lenéz mindenki mást magán kívül, és elkezdi ecsetelni a depressziós korszakát angliában.
a putriban a többi férfi unottan keresi, kit lehetne ma megdugni, majd közlik hogy ilyen perverz tekintetű nőtől félnek, inkább kezet csókolnak.
budapest te csodás.

4.20

_csak ülsz ott, míg faggatnak az egyetemről
mindenki nyugtalanul bámul rád, válasz után várva.
elidegenedtél a családtól.
érzéketlenné tett a valóságtól való elrugaszkodás.

8 hónap. 10 nap.

_fél év.

művészet, alkotás és elefántcsontvárba való menekülés nélkül.

megsínylette a személyiségemet.

most mindent az alapoktól, újra

"építészként".

-a képeket elnézve neked volt egy sötét, nagyon elvont időszakod..

-volt.

-és mi történt?

-vége lett.

-akkor mégis mire volt jó?

-az egyfajta megbotránkoztatás volt. a városban, ahol éltem rossz szemmel nézték az ilyet. főleg egy lánytól. a polgárpukkasztás az önkifejezési módommá vált. csodálattal töltött el a stílus. és az emberek élete, akik akkor körbevettek.

-és hogyhogy vége lett?

-megismerkedtem a világ nyitott részével.