"..majd eszembe jut a pillanat, mikor hárman egy biciklivel száguldottunk

a köves földúton a rókák és a bűzlő fekete szemeteszsákok között,
a vízcseppek szabadesésben hagyták el törölközővel fedett testünk,
mikor az ismeretlen embertömegbe csapódtunk.

kellemes nyáridő volt. a szél simogatta az arcunkat.

a hold megvilágította a borosüvegek végtelen tengerét.

az ordító zene és a végeérhetetlen örömteli felocsúdások bezengték egész 'ligetet.
...

késő este egy férfival találom szembe magam, egy vízipipával és a tűzzel.

később a parázs megégetett..

..másnap hajnalban már csak a papucsáért jött be ismét."

M-NL.

_aztán magadra ismersz, egy vörös hajú, öregedő, csontos arcú férfi képében, és megcsap a felismerés szele: tudod, hogy közötök van egymáshoz.vagy legalábbis ismered valahonnan.
de ami biztos, hogy tőle függsz, mert olyan hatással van rád, mikor a szemébe nézel, mint Isten a bábjaira, mint a mozdulatlan mozgató minden élőre. és tudod, mindez a Jövőd.

hivatalosan is hadat üzenek nektek Április és Május.

J.A.

_az álmaim  (József Attila példáját követve)

az emberi önzőség, hitetlenség és kételkedés áldozatává lettek. 

majd örökre eltűntek.

azon kapom magam, hogy egy dohos, koszos teremben ülök.
a meg nem értett történelemtanár, aki a múltban keresi a jelen összefüggéseit, kérdő tekintettel néz rám  30y, vadfruttik vagy punnany hallatán.
egy lélek éledt újra, mikor beckzoli nekikezdett..
rádöbbent, hogy nélküle lehetetlen élni, és a múlt felesleges és értelmetlen, és hogy egy képzelt világba került.
saját bőrén tapasztalta, amit három hónapig élvezhettem.

_
téli szentimentális állapot.
olyan naivnak és befolyásolhatónak érzem magam,
akárcsak jane eyre.
azt kívánom, legyen április.

és hogy kapjam vissza a nyáramat.
hiányoznak az éjszakás kimenők.

45.

a szülei semmibe vették.

15 évesen Budapesten élt, egyedül.

négy évvel később elvette a Nőt.

és most, 45 évesen belerogyott az életbe.

minden este zokogva alszik el. és én is vele együtt.

rák.

megfáradt ember.

Szeptember 3-án, pénteken délután

(tehát azonnal az orvos engedélyezte napon)

kimentem hozzá a Siesta szanatóriumba.

A környezet barátságos, gondozott, szép volt,

a kert nyáriasan üde, a levegő a locsolástól friss.

 Attila a kapubejáratban várt.

Izgatott voltam, elfogódott.

Ő sápadt, vékony, szeme karikás.

 Nem üdvözölt, halálos komolyan nézett a szemembe.

Én is némán álltam. 

Az első szava kérdés volt: hozzá megyek-e feleségül?

Az igenemre átölelt, felzokogott.

Majd megkérdezte még sokszor 

- egy kicsit hitetlenkedve -

és minden válaszomra még erősebben zokogott.

"Meggyógyulok most már, itt az igazi orvosom." 

1937

értékvesztés: a barátok nem jelentenek már semmit.
ez a hely mindenkit megfojt. de először kiöli belőlük a becsületességet és a boldogságot.

p.

_Véres húskapcsok óvnak,

Amíg összefonódnak:

Kékes, reszkető ajkunk.

Míg megcsókolsz, nincsen szavunk,

Ha megszólalsz zuhanunk.

Yda.

vége.

elysium.

egy pécsi rendőr elrabolta a szívem, majd mindketten elvesztünk a Balaton hullámai között.

az emberek gyarlók és hibáznak.

_„Bűn és szenny az élet,

Ketten voltunk csak tiszták, hófehérek.”

minden pontot utálok. örökre és visszavonhatatlanul.

Ady Endre ismét magával ragadott a párizsi varázsával és az ellenállhatatlan mégis-moráljával. ráébresztett, hogy a férfiak érzelmileg fejlettebbek, és hogy a nők erkölcsileg romlottak. (valamit arra, hogy egy kicsit minden férfiba szerelmes vagyok). és nem hiszek már semmiben..

már csak egy év. egyetlen egy év.