aztán este ott fekszünk. a csillagok beragyognak mindent a kertben. ordító 90-es évekbeli rockzene hallatszik az udvarról. a szomszéd kutyája unottan mégis kétségbeesetten vonyít fel a holdra. de te ott vagy. én pedig rajtad fekszem. részeg kiáltások törik meg a merengő pillanatot. persze, mi más is lenne.elvesztem illatod bódulatában. kábultan, összezavarodottan nézel rám, majd eszeveszetten adjuk át magunkat a vágy kéjes, hívogató szavának.
bűnösök vagyunk. most már te is érzed.
halkan suttogod a szélbe már-már elhaló hangon: szeretlek. annyit felelek: ne mondd!
valami azt súgja, a fák már nagyon messze vannak. sehol se találom, hova tűntem.
de már tudom, nem félek. mert te ott vagy; én pedig rajtad fekszem.
de már tudom, nem félek. mert te ott vagy; én pedig rajtad fekszem.
aztán.. elmentél. ott hagytál. ez minden, ami megrémít.
később visszajössz, berángatsz a fürdőbe, hogy bocsánatot kérj minden percben.
én pedig leírhatatlanul gyűlöllek.
nem emlékszek a szavaimra.. csak a megfoghatatlan gyűlöletre, amit irántad táplálok.
és az ajkad mámorító ízére.
(amire nem kéne gondolnom.. már soha)
pár nap múlva tudatosult mindkettőnkben: nem élhetsz úgy, ahogy szeretnél.
felébredtünk, és rádöbbentünk, hogy a valóság nem ilyen egyszerű.
felébredtünk, és rádöbbentünk, hogy a valóság nem ilyen egyszerű.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése