a sötétség ellep, és a semmi szól.

azt mondják, minden rendben lesz. de mégsem történik semmi.

senki nem támad fel, nem száll le a keresztről.

komolyan veszik, amit mondanak és amit gondolnak.

ha ezzel nem értesz egyet, ellenség vagy. 

-

szerintem csak le akarnak fárasztani, hogy elvegyék a kedvünket a lázadástól.

egy háború csak akkor ér véget, ha már mindenki meghalt aki részt vett benne.
sose hittem volna, hogy az érzések között ilyen vékony a határ. 

olyan megtörhetőek vagyunk, de az eszméinktől sohasem foszthatnak meg. de ez most más.

...Nélküle. minden értelmetlen. semmi sem olyan már, mint azelőtt. egyszerűen csak.

Hiányzik a múlt.

vezessen a gyűlölet, az eszme ami jó neked.

csak állunk a bosszúsan tekintő csillagok alatt, és meredve bámuljuk, ahogyan a macska az egérrel tárgyal, és gyilkolja, aki gyilkolni akar.
_
most valami ködben kóválygok. idővel talán megbocsátok. akár magamnak. akár neked.
majd ráeszmélek a valóságra:
ragaszkodok a gyűlöletemhez.
mint vágóhídra vonszolt ártatlan bárány.. állok a előtted.

ember vagy. hát alázd meg, ki megaláz.

a mindenség dobog valahol benne(m).

képszakadás-

aztán este ott fekszünk. a csillagok beragyognak mindent a kertben. ordító 90-es évekbeli rockzene hallatszik az udvarról. a szomszéd kutyája unottan mégis kétségbeesetten vonyít fel a holdra. de te ott vagy. én pedig rajtad fekszem. részeg kiáltások törik meg a merengő pillanatot. persze, mi más is lenne.elvesztem illatod bódulatában. kábultan, összezavarodottan nézel rám, majd eszeveszetten adjuk át magunkat a vágy kéjes, hívogató szavának.
bűnösök vagyunk. most már te is érzed.
halkan suttogod a szélbe már-már elhaló hangon: szeretlek. annyit felelek: ne mondd!

valami azt súgja, a fák már nagyon messze vannak. sehol se találom, hova tűntem.
de már tudom, nem félek. mert te ott vagy; én pedig rajtad fekszem.

aztán.. elmentél. ott hagytál. ez minden, ami megrémít.

később visszajössz, berángatsz a fürdőbe, hogy bocsánatot kérj minden percben.

én pedig leírhatatlanul gyűlöllek. 

nem emlékszek a szavaimra.. csak a megfoghatatlan gyűlöletre, amit irántad táplálok.

és az ajkad mámorító ízére.

(amire nem kéne gondolnom.. már soha)

pár nap múlva tudatosult mindkettőnkben: nem élhetsz úgy, ahogy szeretnél.
felébredtünk, és rádöbbentünk, hogy a valóság nem ilyen egyszerű.