kik itt lengtünk a sárga zsinegen;
bőrünket, nézd, a víz lemosta régen,
nyelvünk megzöldült, mint rézgaras,
és így forgunk a korhadó kötélen,
pökhendi táncban, mint a szélkakas;
hasunk, amelybe bort tömtünk s kalácsot,
mint vén ribancmell, ráncos, sárga folt
s szívünk, amely a názáreti ácsot
sohasem dicsérte, már sárba folyt.
ne röhögd ki gyalázatunkat, vándor,
s ne csak mibennünk lelj, bűnt és hibát...
Villon
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése