Furcsa, repedt a hold a túlsó parton.
A világ megállt, alszik és morog.
-Benn emberek, künn elhervad a Hold.
És a ködös határban a Halál kaszál.
~
Állok mérhetetlen messzeségen, míg
a jeges, fekete, kopár üzenet hozzám talált.
Szemem koporsófedelét rácsukom,
s boldogan a Bút magamba zárom:
zokog a Földnek az Éj...
össze nem találnak már soha.
~
A falon oly tétován vár, a sötétben megáll,
mint ahogy mély vízbe elakadt balga fényűzése.
Mi haszna? Hova jutottam? ...és ki jött lenézni?
Majd egyszer.
Máskor.
Most elkattantom a Villanyt.
~
A Világon minden oly nehéz:
vergődő, fénytelen harcok,
az Antikrisztus csillog, a világ szörnyű.
Röhögő Senkik közt vergődöm,
hogy jön-e még révem.
Az álarc zord és hideg arcomról lemállik..
mindhalálig.
~
Jön értem a Fekete Hajó,
majd a Fekete Vízen tova visz.
A zsír színű Rém nyakamon ül.
Már nem megyek el.
