45.

a szülei semmibe vették.

15 évesen Budapesten élt, egyedül.

négy évvel később elvette a Nőt.

és most, 45 évesen belerogyott az életbe.

minden este zokogva alszik el. és én is vele együtt.

rák.

megfáradt ember.

Szeptember 3-án, pénteken délután

(tehát azonnal az orvos engedélyezte napon)

kimentem hozzá a Siesta szanatóriumba.

A környezet barátságos, gondozott, szép volt,

a kert nyáriasan üde, a levegő a locsolástól friss.

 Attila a kapubejáratban várt.

Izgatott voltam, elfogódott.

Ő sápadt, vékony, szeme karikás.

 Nem üdvözölt, halálos komolyan nézett a szemembe.

Én is némán álltam. 

Az első szava kérdés volt: hozzá megyek-e feleségül?

Az igenemre átölelt, felzokogott.

Majd megkérdezte még sokszor 

- egy kicsit hitetlenkedve -

és minden válaszomra még erősebben zokogott.

"Meggyógyulok most már, itt az igazi orvosom." 

1937

értékvesztés: a barátok nem jelentenek már semmit.
ez a hely mindenkit megfojt. de először kiöli belőlük a becsületességet és a boldogságot.